Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8

Elmélkedés

A zsidó törvények közül számos előírás vonatkozott a szombati nyugalomra. Számukra ez a hét utolsó napja, amelyet annak emlékére és tiszteletére kell teljes nyugalomban tölteni, hogy a teremtéskor, munkája befejeztével Isten is megpihent a hetedik napon. A szombat az Úr napja, amelyet a táplálkozásra fordított időt leszámítva egészen Istennek kell szentelni, ezért e napon tartózkodni kell mindenféle munkavégzéstől vagy olyan tevékenységtől, ami fáradtsággal jár. A zsidók meglehetősen szigorúan vették, hogy ezt a napot valóban Istennek adják, Isten tiszteletére szenteljék.

Mindezek fényében jobban megértjük, hogy mi lehetett a problémája a mai evangéliumban szereplő farizeusoknak. Munkának tekintették Jézus tanítványainak tevékenységét, a kalászok leszedését. Mindannyian érezzük az ilyen minősítés túlzását és azt a szándékot, hogy kicsinyes módon próbálnak belekötni Jézusba. Úgy gondolják, hogy egy igazi rabbinak még az ilyen apróságokra is oda kell figyelnie és nem engedhet meg ilyesmit tanítványainak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Ihless bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!

Granadai Szent Lajos