altMindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt vonalas politikai felfogása, jelesül merev szembenállása a kommunista rendszerrel. Ez utóbbi szempont a Vatikán kompromisszumos úgynevezett keleti politikája miatt lehet egyáltalán aggályok tárgya azon ma is élő papok, hívek szemében, akik egyetértettek ezzel az irányzattal, illetve akik a Lékai-, Paskai-érában szocializálódva találták meg egyháziasságuk érzelmi kötődéseit. Ebben a kérdésben nem áll rendelkezésre elegendő történelmi távlat, így most inkább az első szempontra szorítkozunk.