alt„Ez velem is megtörténhetett volna…” Jó néhányan gondolják így, ha arról értesülnek, hogy az ismeretségi körükben valaki hirtelen elveszítette az állását vagy a gyermekét. Az ettől való félelem végső soron annak kísérlete, hogy görcsösen fogva tartsuk, amit egy nap visszavonhatatlanul el kell majd engednünk.

Az elmúlt évben egyik barátnőm élete egy csapásra megváltozott. Egyik pillanatról a másikra hozzá kellett szoknia kopaszságához, és elmerült egy infúziókkal, röntgenkészülékekkel és injekciókkal teli világban. Abból áll az élete, hogy leküzdje a következő kemótól való félelmét, és örüljön a közte levő néhány nyugodt napnak. A hétköznapok olyan apró örömeit, mint a bevásárlás és a sütés, eladdig soha nem ismert módon becsüli. Sóvár pillantásokkal követi családja tagjait, mert tudatában van, hogy talán közel a búcsú. Barátként az ember tehetetlenül és tanácstalanul nézi, ahogy egy szívéhez közel álló ember, javakorabeliként kiszakítva betöltött és örömest szolgáló életéből, szemmel láthatóan egyre inkább ellankad és legyengül.

Bővebben …