A szemlélődő életforma időszerűsége – egy laikus hívő tekintetével
A szerzetesi életformát számos torz sztereotípia lengi körül. Európa posztkommunista államaiban a legtöbb szerzetesintézményt hallgatásra ítélték, s emiatt a civil lakosság vallási-hitbeli identitása a nélkül fejlődött, hogy közelebbi viszonyt alakíthattak volna ki a megszentelt élet tagjaival. Sokak tudatában él a képzet jámbor szerzetesekről és buzgó apácákról, akik a nép, az emberiség érdekében tevékenykednek a társadalom által felkínált területeken: kórházakban, iskolák katedráján, szociálisan rászoruló emberek között. Ez a kép azt sugallhatja számunkra, hogy a szerzetes is egyfajta „munkaerő”, és így maga a szerzetesség intézménye sem több vallási alapokkal rendelkező, közhasznú szervezetnél. (Utalhatunk itt II. József 1782-ben hozott rendeletére, amely kizárólag a közvetlen, kézzelfogható szolgálatot nyújtó rendeket tűrte meg, és mintegy 359 kolostort ürített ki birodalmában).
Sorry, comments are closed for this post