Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítésének történetében feltűnő a különbség Jézus és az apostolok magatartása között. A történet azzal kezdődik, hogy aznapi tanítását befejezvén Jézus azt kéri apostolaitól, hogy evezzenek át a Genezáreti-tó túlsó partjára. Ő is tudja, hogy már este van és éjszaka nem ajánlatos a nyílt vízen tartózkodni, valószínűleg a közeledő vihart is látja, mindezek miatt mégsem aggódik, hanem nyugodtan és határozottan rendelkezik. Az apostolok meglehetősen sietősen cselekszenek, gyorsan elbocsátják a népet, aztán azonnal el is indulnak a bárkával. Sietségük arra utal, hogy még a vihar kezdete előtt szeretnének célba érni és egyáltalán nem örülnek az éjszakai evezésnek. A vihar kitörése tovább fokozza nyugtalanságukat és félelmüket. Aggódva nézik, hogy a hatalmas hullámok a bárkába csapnak, halálfélelem keríti őket hatalmába. Azt gondolják, hogy hajójuk mindjárt elsüllyed és mindannyian a vízbe vesznek. Ezzel szemben Jézus nyugodtan alszik, amikor pedig felébresztik, nem kezd el aggódni, hanem azonnal cselekszik, isteni erejével elcsendesíti a háborgó tengert.

Életünk legnehezebb helyzeteiben érdemes arra gondolnunk, hogy Isten velünk van, velünk utazik. Lehet, hogy úgy tűnik számunkra, hogy nem törődik gondjainkkal, de velünk van és bármikor kérhetjük segítségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Méltatlan vagyok Uram, hogy megjelenj nekem. De mégis azt kérem, kegyelmeddel erősíts meg ha félek, és mondd: „Ne félj!” Találjalak meg, ha kereslek. Jöjj szembe velem, mikor feléd megyek. Küldj úgy, mint az apostolokat. Adj békességet, amikor zaklatott vagyok. Segíts, hogy Péterrel szívből kimondjam: „Szeretlek téged!”

Gyűrű Géza