Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

A názáreti zsinagógában történtek nem tántorítják meg Jézust küldetésében. Fellépése mindenképpen kudarc és csalódás volt, ő sem számíthatott arra, hogy földijei hitetlenül, elutasítóan fogadják őt. Mégsem csügged, hanem folytatja útját, továbbra is járja a környék településeit, hogy tanítsa az embereket. Tizenkét tanítványának missziós útra küldésével az volt a szándéka, hogy működését kiterjessze, tanítása minél több helyre eljusson. Jézus cselekedetét az evangélista azzal írja le, hogy először „magához hívta,” majd pedig „elküldte” őket. Ő tehát a kezdeményező, ő küldi a tanítványokat, tőle indulnak azok, akik küldetést kapnak. A tanítványok küldetése tehát nem független Jézustól, hanem Mesterükhöz kötődik. Ő látja el őket tanácsokkal az útra, ő ad nekik utasításokat az elvégzendő feladatra vonatkozóan és ő ad nekik erőt ahhoz, hogy szolgálatuk, munkájuk hatékony legyen. Bár ennél a résznél még nem szerepel az „apostol” kifejezés az útnak indulókkal kapcsolatban, mégis a szó eredeti értelmében mondhatjuk rájuk, hiszen valóban küldöttek, azaz apostolok ők.

Keresztény emberként minden nap késztetést érzünk arra, hogy kezünkbe vegyük azt a vándorbotot, amiről Jézus beszél. Érezzük felelősségünket, hogy útnak kell indulnunk az emberek felé, hogy elvigyük nekik Jézus tanítását. Induljunk! Mindannyian küldöttek vagyunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.

Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát