2016. augusztus 26. – Péntek (Mt 25,1-13)
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13
Elmélkedés
A tíz szűzről szóló példabeszédben Jézus folytatja tanítását a végső időkről. E hasonlat középpontjában is a várakozás és a felkészültség áll, ami mögött az ember felelősségtudata húzódik meg. A vőlegényre várakozó szüzek fele okos, minden eshetőségre felkészülnek, ezért bemehetnek az ünnepségre. A többi szűz elszalasztja a lehetőséget, kívül rekednek. Önmagában nem az a baj, hogy kialudt a lámpásuk, hanem az, hogy nem tudták újra meggyújtani azt. Érdekes, hogy egyetlen pillanatra sem láthatják a vőlegényt, aki a történet végén is csak a zárt ajtón keresztül beszél velük röviden.
Jézus példázatának értelmezése során sokakban felmerül az a kérdés, hogy az okosak miért nem adtak az olajból a többieknek. Nem irigység ez a részükről? Nem kellett volna segíteniük társaikat? Erre a kérdésre maguk az okosak adják meg a választ. Azért nem adnak, mert akkor az is előfordulhat, hogy mindenki lemarad az ünnepségről. Ezt talán így mondhatjuk: az Istennel való találkozás nagy napján már senki sem segíthet a másik embernek. Ha valaki felkészületlen a találkozás napjára, azon már nem segíthetnek mások. Itt értjük meg tehát személyes felelősségünket. Saját hibáinkért, mulasztásainkért ne hibáztassunk másokat! Gondoskodjunk róla, hogy Isten készen találjon minket bármikor érkezik.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Előtted Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.
