November 26-án, szombaton 16 órakor a Püspöki Palota kertjében (8000 Székesfehérvár, Városház tér) a Püspökség Adventi Gyertyagyújtásának programjai keretében nyitja meg Spányi Antal megyéspüspök, karitász elnök és Écsy Gábor karitászigazgató, a Katolikus Karitász „Tárjátok ki szíveteket!” országos adománygyűjtő akcióját. A Katolikus Karitász minden évben meghirdeti adventi adománygyűjtését. Advent első hétvégéjétől egészen a karácsonyig tartó időszakban több módon is be lehet kapcsolódni ebbe az országos akcióba. A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a munkánkat. Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzájárulhat a karácsonyi segélyprogramjainkhoz és évközi munkánkhoz is. Az egyházmegyei Karitász központokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy helyi program támogatásába is bekacsolódhat tárgyi vagy pénzadományával. Az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akció szintén adventben egy héten keresztül hívja fel a figyelmet a szegény családok helyzetére december 4. és 11. között. Hazánkban több mint 200 településen ragyognak majd fel a gyertyák fényei templomok előtt, adventi vásárokban, főtereken közös gyertyagyújtásra, adományozásra hívva a járókelőket. A segélyszervezet ezen túl november 25. és december 1. között adománypontot működtet a Vörösmarty téri adventi vásáron. Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008, Adományvonal: 1356 Segítsen, hogy segíthessünk!