Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint a pogány asszony kérésére Jézus távolból gyógyította meg a lányát, azaz ténylegesen nem is találkozott, nem érintkezett a gonosz lélektől megszállt személlyel. A mai evangéliumban szereplő dadogva beszélő süket meggyógyításakor Márk evangélista éppen az érintést, a közvetlen kapcsolatot hangsúlyozza. Jézus úgy tesz csodát, hogy megérinti kezével a beteg testrészeket, a hallásra képtelen fület és a beszédképtelen nyelvet, s mozdulatára, érintésére azok megnyílnak.

De ne csak az Úr látványos mozdulataira figyeljünk, hanem arra is, amit a gyógyítás előtt tett: „föltekintett az égre és fohászkodott” – olvassuk a szövegben. Égre tekintése és imádkozása azt jelzi, hogy cselekedeteit a mennyei Atyával való egységben viszi végbe. Jézus minden esetben az Atya akaratával megegyezően cselekszik, csodái azt mutatják, hogy a mennyei Atya irgalma kiárad az emberekre.

A történetnek egy másik eleme is lényeges tanulságot hordoz magában. A süketnéma embert társai, talán barátai vagy rokonai viszik Jézushoz és ők kérik segítségét. A sérült, beteg emberek a maguk erejéből sokszor képtelenek egy-egy lépést tenni szabadítójuk, gyógyítójuk felé. Legyünk segítségükre! Vigyük gondjaikat imádságunkban az Úr elé és kérjük bizalommal segítségét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is; nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen.