Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”
Mt 17,22-27

Elmélkedés

Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus a rá váró szenvedéseket jövendöli meg és haláláról beszél. Érdemes odafigyelnünk a tanítványok ezekre adott reakcióira. Az első jövendöléskor (vö. Mt 16,21-23) Péter apostol határozottan tiltakozik: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” (Mt 16,22). A második ilyen rövid beszédet a mai evangéliumban olvassuk: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Bár itt Jézus a feltámadást is megemlíti, mégis szomorúság tölti el tanítványait szavai hallatán. A szenvedések harmadik jövendölését (vö. Mt 20,17-19) követően a tanítványok arról kezdenek egymás közt tanakodni, hogy ki a nagyobb közülük, amely beszédtéma azt jelzi, hogy nem igazán értették meg Mesterük szavainak jelentését és jelentőségét.

Az apostolok tehát nem értik, hogy miként egyeztethető össze a szenvedés és a halál azzal a messiási képpel, ami az ő elképzeléseikben élt. Ők dicsőséggel eljövő és hatalommal uralkodó Messiást vártak, akinek országában ők is jelentős szerepet kaphatnak. A szenvedés gondolatával való megbarátkozás és a halál elfogadása hosszas folyamat esetükben, miként nekünk is időre van szükségünk ehhez akár másokra, szeretteinkre vonatkozóan gondolunk erre, akár saját sorunkkal kapcsolatban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.