altXV. Benedek pápa levele

Szeretett fiúnknak, Mateo Crawley-Boevey, Jézus és Mária Szívei kongregációja szerzetesének

Szeretett Fiunk, üdvözlet és apostoli áldás.

Érdeklődéssel olvastuk leveledet, valamint az ahhoz mellékelt írásokat. Azt látjuk belőlük, hogy immár több év óta szeretettel és megértéssel fáradozol azon, hogy a családok minél nagyobb számban ajánlják fel magukat Jézus Legszentebb Szívének. Boldog emlékű elődünk, XIII. Leó ugyan már az egész emberiséget felajánlotta a Szent Szívnek, ez azonban még korántsem teszi feleslegessé az egyes családok felajánlását. Hiszen ami magántulajdonunk, az sokkal közelebb áll szívünkhöz, mint a közös tulajdon. Éppen azért nagy örömmel tölt el bennünket munkálkodásodnak reményen felüli szép sikere és arra buzdítunk, hogy azt lankadatlan kitartással folytasd.

Bővebben …