„Életünk végén szépen kell tönkremenni” – Beszélgetés Görbe László piarista aranymiséssel
Görbe László piarista szerzetest ötven éve szentelték pappá. Gazdag életút áll mögötte megannyi érdekes történettel és tanulsággal. A tanár úrral a budapesti Piarista Gimnázium aulájában beszélgettünk hivatásáról, szerepeiről, „szakmáiról”, a kamaszok hitre vezetéséről, jegyesoktatásról, cserkészetről. Sőt, még az óvodások is szóba kerültek, akiknek a neveléséről főigazgatóként gondoskodott.
