A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére.
Mk 14,12-16. 22-26

Elmélkedés

Mindennapi táplálék

Pünkösd napját követően három jelentős ünnepnapot tart Egyházunk: Szentháromság vasárnapját, Úrnapját, azaz Jézus szent testének és vérének ünnepét, valamint Jézus Szíve ünnepét. Mindhárom ünnep sajátos módon fejezi ki Isten szeretetét. Szentháromság napja arra tanított minket, hogy Isten maga a Szeretet. Ez a szeretet az Atya teremtő, a Fiú megváltó és a Szentlélek megszentelő tevékenysége révén tapasztalható meg az ember számára. Pénteken, Jézus Szíve ünnepén az irgalmasságban megmutatkozó oldalára figyelünk majd a szeretetnek. Ma pedig, Úrnapján, az Eucharisztiára, mint az isteni szeretet csodálatos és titokzatos jelenlétére figyelünk.

Az Oltáriszentség alapításának történetét Szent Márk evangéliumából olvassuk a mai napon. Ezek szerint az utolsó vacsorán Jézus először a kenyeret nyújtotta apostolainak, mondván: „Ez az én testem, mely értetek adatik.” Majd a borral telt kelyhet adta nekik, miközben ezt mondta: „Ez az én vérem, amely kiontatik.” E szavakkal jelzi Jézus az Eucharisztia áldozati jellegét. A szentmise bemutatásakor nem csupán Jézus titokzatos és valóságos jelenlétét ünnepeljük, hanem felelevenítjük szeretetből vállalt áldozatát is, amelyet értünk és mindenkiért hozott. Amikor a szentmisét naponta bemutatjuk, akkor az isteni szeretet mindennapi jelenlétét ünnepeljük.

A szentmisében a felszentelt pap Krisztus személyében és az Egyház nevében átváltoztatja a kenyeret és a bort az Úr Jézus testévé és vérévé. A szentmise lényegét sajnos még a felnőtt hívők közül is sokan félreértik, amikor azt gondolják, hogy a mise az utolsó vacsora megjelenítése, annak megismétlése, amit Krisztus ezen az apostolaival elköltött étkezésen tett. Valójában azonban a szentmise Jézus keresztáldozatának a megjelenítése, hiszen a mi Urunk a kereszten adta oda visszavonhatatlanul önmagát Istennek és nekünk. Felajánlása ebben az értelemben Istennek értünk bemutatott áldozat volt. A szentmisében tehát mindenekelőtt Krisztus keresztáldozatára emlékezünk, valamint az ő feltámadására is, amely annak jele, hogy az Atya elfogadta az ő áldozatát. Ha ezen a gondolatmeneten továbbhaladunk, rögtön megértjük, hogy a szentmisén való részvételünk akkor teljes, ha nem csupán emlékezésnek és ünneplésnek tartjuk azt, hanem Krisztus áldozatához odatesszük a mi áldozatunkat is, azaz felajánljuk önmagunkat Istennek. A szentmise ugyanis nem csupán a miséző pap áldozata, hanem minden hívő áldozata is, hiszen a pap mind a maga, mind a résztvevők nevében mutatja be ezt az áldozatot.

A mai ünnep egyrészt meghívás, hogy találkozzunk a kenyérben önmagát adó Krisztussal, másrészt buzdítás számunkra, hogy őt tekintsük lelki fejlődésünk éltető forrásának. A Krisztussal való rendszeres találkozás a szentáldozásban megújítja lelki életünket és megerősít minket abban, hogy hozzá és az általa alapított közösséghez tartozunk. Isten egészen egyszerű megoldást választott, egyszerű lehetőséget biztosított számunkra azzal, hogy találkozzunk, lelkileg egyesüljünk Krisztussal: az étkezés, a táplálkozás lehetőségét. Nem elegendő hinnünk abban, hogy Krisztus valóságosan jelen van testével és vérével a kenyérben és a borban, nem elég az, ha tiszteletünket a legmagasabb és egyedül Istent illető formában, az imádásban fejezzük ki, hanem egyszerű dolgot kér: vegyük magunkhoz lelki táplálékként, mindennapi kenyérként Krisztus testét.

Az Eucharisztia iránti tiszteletünk alapja a hit. Hiszünk abban, hogy Jézus valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. Jézus azért adja nekünk testét és vérét, hogy magunkhoz vegyük őt. Lelki táplálék számunkra ebben az életben és ő az örök élet kenyere is számunkra. Jézus a mindennapi kenyér, a mindennapi táplálék.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.