Az életben gyakran azt látjuk, hogy a traumák gyakran nem okoznak sérüléseket vagy nem olyan súlyosakat, mint ahogyan azt a pszichológiai elméletek alapján várni lehetne.
A sérülések történetének ugyanis mindig van még egy nagyon fontos szereplője, akivel a pszichológia elméletek nem szoktak számolni: Isten.
Minden helyzetben ott van Isten is. Miközben megengedi rosszakat, adott esetben súlyos rosszakat (ezek egyébként jellemző módon mindig valaki szabad akaratú döntésének a következményei), hihetetlen kreativitással és elképesztő mennyiségben tesz bele minden ember életébe olyan jókat, amelyek a rosszat semlegesíthetik vagy jóvátehetik – ha az ember elfogadja azokat.
Az, hogy valaki milyen mértékben sérül, nemcsak attól függ, hogy milyen súlyos rosszak érték, hanem attól is, hogy milyen mértékben fogadja el Istentől ezeket a jókat és milyen mértékben működik ezekkel együtt.
Isten segítségének ez az elfogadása semmilyen külső dologtól nem függ, sem a trauma súlyától, sem a fajtájától sem az idejétől, sem a körülményeitől. Itt teljesen szabad, minden meghatározottságtól független párbeszéd zajlik Isten és a lélek között. Akkor is, ha valaki ennek nincs tudatában, sőt akkor is, ha az ember még Istenről sem tud.
Isten minden elképzelhető és teljesen elképzelhetetlen dolgon keresztül is újra és újra felkínálja a szeretet és a növekedés lehetőségét. Az ember ezeket akkor is elfogadhatja, ha nem tudja, hogy ezeket Tőle kapja, és ha nem látja bennük tudatosan a szeretet és a növekedés lehetőségét.