Újra búcsúzunk. A kék hegyektől, a kéken tükröző tótól. Távolodnak, távolodunk… Beney Zsuzsa verse elénk festi a szeretett tájat, finom, lágy mozdulatokkal, hangokból és szavakból varázsolt képekkel. A Badacsonnyal is varázslat történik: „büszke csúcsa”, „képzelt kupolája” az ég felé tör. És minden búcsú és minden közelítő ősz – jól tudják a költők – a végső, nagy búcsú felé mutat, arra készít.