–Ilyenkor, kifelé tekintőn bár, de benne még a télben, hosszú estéken, alkonyatban, csak áll az ember az ablak előtt, most nem siet sehová, áll várakozón, és „arcokat ont a lelke.” „Csak áll az ember. És néz. Csak néz az ablakon túl. […] Vajjon milyen lehet a béke / örök országa, túl, túl? a nyugalom vidéke / e vékony és törékeny, finom üveglapon túl”. Dsida Jenő szépséges sorait olvassuk.