„…kitárta szárnyát, őt meg fölemelte, és tulajdon vállain vitte” (MTörv 32,11). Fölemel az Úr, mégis fölemel – fiának fogad, formál, összefog, őrködik a hozzá könyörgő felett. Engedi, hogy néha „a mennybe lássunk”. Olyan kimondhatatlanul nagy szükségünk van erre „az árnyékvilág árkain”.