1920-ból szól a vers ma este. Miben érezte a költő a reményt, a jövő zálogát abban a kétségbe, fájdalomba zuhant esztendőben? A nyelv őrzésében. Anyanyelvünk, Arany János nyelve erős támasz, biztos menedék. Szelíd és áldott fény, mely meleget ad és utat mutat. „Míg ily Aranyunk van”… – mondja a költő. Évtizedekkel később pedig egy másik költő: „Kenyerünk Arany János.” Mindennapi kenyerünk.