Korai verset olvasunk ezúttal Pilinszky Jánostól. E verseit ritkábban idézzük; van bennük valami állandóság: a visszatérő metaforák, mint az éjszaka, a tél, a nagy távolságok, melyek a hiábavaló keresés, az üresség, árvaság, szomorúság kifejezői. De mindezek mögött mindig, újra és újra a megváltásra, az irgalomra és Isten közelségére való vágyakozás köszön vissza.