A 125 éve született Szabó Lőrinctől választottunk ezúttal verset. Az erdőt szólítja meg a költő; az erdőt, a rengeteget, mely élet, hatalom, tiszta lehelet, fény és sötétség otthona. Az erdőt, mely örökös vágyunk, szerelmünk, szeretőnk, de amelynek kapuját félelemmel teljes tisztelettel lépjük át.