Túl ifjú bánatokon, édes énekeken, túl virágos tavaszokon, ősz van, ökörnyál remeg kinn a tájban. Virágzó repce sugárzik a ködben. Ebben a fájdalmat és szépséget egyszerre hordozó időben új dal kél – s a költő önmagát biztatja, nem baj, ha dadogóbb, mégis szép, sőt szebb, mert tágas szív énekli. A hegyi beszéd tisztaságával rokon. Tóth Árpád versét olvassuk halála évfordulóján.