„Gyémánt-fényességű” dalt olvasunk Weöres Sándortól. Valóban mindössze csak annyit mondana, hogy megered az eső? Ki-ki számára többet, súlyos veszteségeket, gyászt hordozhat a verszáró zokognak szó… Olvassuk a verset, a négy gyönyörű, ringató hexametert, és örüljünk, mert „mégis vannak szavak a mondhatatlanra, tömörek, szépek, kikezdhetetlen remekműbe sorakoztatva” (Németh István Péter).