Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 1128
Mai evangélium – 2020. március 12.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 16,19–31
Elkészült a Katolikus Karitász székesfehérvári logisztikai központja
Március én átadásra került a Katolikus Karitász székesfehérvári logisztikai központja. Az 1035 négyzetméteres épület 236 millió forintból, 3000 négyzetméter területen épült meg. Az új központtal hatékonyabban valósulhatnak meg a szervezet…
Köszönjük meg Semmelweis Ignácnak a kézmosást
Az Aleteia nemzetközi katolikus portál a világjárvány küszöbén, amikor az egyik legfontosabb tanács, hogy mossunk alaposan kezet, fejet hajt a magyar orvos, Semmelweis Ignác előtt.
Ferenc pápa: A legromlottabb ember szívében is ott él a vágy az igazságra és a jóra!
Március 11-én a koronavírus-járvány miatt a Szentatya kivételesen az Apostoli Palota könyvtárából mondta el szerdai katekézisét, melyet internetes közvetítéssel nézhettek a hívők. Ma Jézus boldogmondásai közül a negyedikről elmélkedett: „Boldogok,…
MKPK Titkárság: Templomainkban továbbra is zavartalanul zajlanak a liturgikus események
Az Operatív Törzs mai tájékoztatóján elhangzott miniszteri bejelentés szerint a kormány március 11-én, szerdán délután rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett az ország teljes területére a koronavírus további terjedésének megakadályozására. Ezzel…
MKPK Titkárság: Templomainkban továbbra is zavartalanul zajlanak a liturgikus események
Az Operatív Törzs mai tájékoztatóján elhangzott miniszteri bejelentés szerint a kormány március 11-én, szerdán délután rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett az ország teljes területére a koronavírus további terjedésének megakadályozására. Ezzel…
A győri Könnyező Szűzanya-búcsút is érinti a veszélyhelyzet
Az alábbiakban a Győri Egyházmegye közleményét tesszük közzé a győri Könnyező Szűzanya-búcsúval kapcsolatban.
Nem csak a vírus, a szolidaritás is terjed Róma utcáin
Konrad Krajewski bíboros, a pápa alamizsnahivatalának vezetője megerősítette, hogy a koronavírus terjedése okozta szükséghelyzetben is folytatják a szegények anyagi és lelki támogatását, betartva az olasz kormány legújabb rendelkezéseit. A Sant’Egidio…
Ferenc pápa: Kérjük a megkülönböztetés kegyelmét, hogy felismerjük a kereszt útját
Ferenc pápa március 11-én, szerda reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott és élőben közvetített szentmiséjén kezdetén kéréssel fordult a hívekhez: „Imádkozzunk továbbra is a járványban megbetegedettekért. Ma imádkozzunk a bebörtönzött…
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat közleménye a koronavírus terjedése kapcsán
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó, valamint a fogyatékossággal élőket ellátó intézményében az új koronavírus miatt – közölte a Nemzeti Népegészségügyi…
