Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 1238
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét
Idén január 19. és 26. között rendezik meg az imahetet a Krisztus-hívők egységéért. Az országos ünnepi nyitó istentisztelet január 19-én, vasárnap 18 órakor lesz a Kálvin téri református templomban. Szentbeszédet…
Gyermeknevelés, önnevelés – Pedagógiai továbbképzést tartottak Nagyváradon
A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Kateketikai Központja hatodik alkalommal rendezett pedagógiai képzést január 10–11-én a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban A nevelés az élet szolgálata címmel. A képzésen Uzsalyné…
Szent Arnold Janssen, a világ legnagyobb missziós szerzetesrendjének alapítója
Január 15-én emlékezik az Egyház Arnold Janssenre. Hivatása bár misszióba szólt, soha nem jutott el távoli földrészekre. Ugyanakkor megalapította az Isteni Ige Társaságát, azaz a verbita rendet, amely ma a…
Művészként az igazságért – Oberfrank Luca, a NEK grafikusa
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) munkatársával, Oberfrank Lucával beszélgettünk, aki munkásságában az őszinteségre, az igazság tükrözésére törekszik. Grafikusként dolgozik a NEK-nél, s emellett képzőművészeti grafikákat készít.
A Szatmári Egyházmegyében is kalandra hívják a házaspárokat
Január 19. és február 17. között, a házasság hetét megelőzően idén is megrendezik a házas kalandtúrát a Szatmári Egyházmegyében, melyre várják a párok jelentkezését.
Horvátországi csipkekülönlegességeket állítanak ki Pécsen
A horvátországi Pag szigetéről származó világhírű csipkék kiállításának ad otthont január 15-én a pécsi Dóm Kőtár. A tárlat keretében táncelőadás, fotókiállítás és divatbemutató is várja az érdeklődőket.
Útravaló – 2020. január 15.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Földi István badacsonytomaji esperes-plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2020. január 15.
Hogy örömhírrel induljon minden – Mk 1,29-39
Mai evangélium – 2020. január 15.
Hogy örömhírrel induljon minden – Mk 1,29-39
Januári fáradtságban szenvedsz? Próbáld ki Cabrini Szent Franciska imáját
Egyesek szerint január harmadik hétfője az év legdepressziósabb napja. Az biztos, hogy nem ragyog már előttünk a karácsony, igazából el is fáradtunk az ünnepekben, és messzinek tűnik még a tavasz.
