Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2069
Krisztus az Alfa és az Omega – már 34 ország csatlakozott a világméretű szentségimádáshoz!
2018. november 24-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén ismét világméretű szentségimádásra hívnak mindenkit.
Vászonkrisztus – Xavier Beuvois „Emberek és istenek” című filmje a Párbeszéd Házában
Vászonkrisztus filmklub címmel új, kilencrészesre tervezett sorozat zajlik a Párbeszéd Házában, a Vászonjézus folytatásaként. Harmadik alkalommal, november 20-án este Xavier Beauvois „Emberek és istenek” című francia filmdrámáját láthatták az érdeklődők.
Idén is meg lehet tölteni az angyalok batyuját – A Karitász akciója rászoruló gyerekeknek
A Katolikus Karitász idén is meghirdeti Angyalbatyu elnevezésű akcióját, melynek keretében nehéz sorsú gyermekek számára gyűjtenek karácsonyi ajándékokat. Az angyalok batyuját december 19-ig lehet megtölteni.
Megáldották Szent Margit szobrát a margitszigeti kolostorromoknál
Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa áldotta meg november 22-én Árpád-házi Szent Margit szobrát a Margitszigeten, a domonkos kolostor romjainál.
Bud Spencer ismeretlen arca – Portréfilmet mutat be az M5 kulturális csatorna
„Piedone nyomában” címmel mutatja be november 23-án, pénteken a Bud Spencer filmszínész életéről szóló portréfilmet az M5 kulturális csatorna. Az olasz filmszínész nemcsak a mozivásznon kiosztott hatalmas pofonjaival tűnt ki,…
Ferenc pápa videoüzenetet küldött a 2019-es panamai ifjúsági világtalálkozóra
2019. január 22–27. között rendezik meg Panamában a 34. ifjúsági világtalálkozót, amelyen részt vesz Ferenc pápa is. A Szentatya első alkalommal fordul videoüzenetben a találkozóra készülő fiatalokhoz.
Ferenc pápa Twitter-üzenete november 22-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Gyerekek gyűjtöttek a rászorulóknak a Nagybecskereki Egyházmegyében
Gyermekek adták át adományaikat a rászorulóknak november 18-án, a szegények világnapján több délvidéki egyházközségben.
Aki a szegénységet reménnyé alakította – Dokumentumfilm készült egy lazarista misszionáriusról
Jože Možina „Pedro Opeka – a jó barát” című dokumentumfilmjét november 16-án, pénteken mutatták be a Vatikáni Filmtárban.
Hit, egység és szeretet – Negyvenéves a pécsi Nagyházas közösség
1978-ban hittanos csoportként jött létre, majd az évek során közösséggé formálódott a Nagyházas közösség, mely alakulásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte november 17-én Pécsett.
