Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2100
Letették a szepsi Salkaházi Sára-iskolaközpont alapkövét
November 7-én a felvidéki Szepsiben megáldották a magyar kormány segítségével épülő magyar egyházi iskolaközpont alapkövét, valamint elhelyezték az intézmény időkapszuláját is.
Templombúcsút ünnepeltek a győri Szent Imre-plébánián
A templom védőszentjére, Szent Imre hercegre emlékeztek Győrben, a Szent Imre-templomban november 5-én.
Ászja Bibi kiszabadult a börtönből, titkos helyre menekítették
Kilenc év börtön után a Mohamed próféta káromlásával igaztalanul megvádolt keresztény édesanyát szabadon engedték. Meg nem erősített hírek szerint elhagyta Pakisztánt, biztonságos helyen van, más hírek azonban arról szólnak, hogy…
Ferenc pápa novemberi imaszándéka a béke előmozdításáért
Ferenc pápa novemberi imaszándéka: hogy a szív és a párbeszéd szava mindig felülkerekedjen a fegyverek szaván. A Szentatya ehhez kapcsolódó videoüzenetét november 6-án tették közzé.
Rómában is zajlanak az előkészületek – Ülésezik az eucharisztikus kongresszusok pápai bizottsága
Éves találkozójukra gyűltek össze Rómában a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának tagjai és nemzeti küldöttei november 8. és 10. között. A találkozón Erdő Péter bíboros és Fábry Kornél beszámolnak a…
Papi rekollekciót tartottak a Kaposvári Egyházmegyében
November 3-án, szombaton papi rekollekciót tartottak a kaposvári püspökségen.
„Gazdag katolikus közösségi életnek kell megszületnie” – Hetvenéves a kecskeméti piarista plébánia
A kecskeméti Szentháromság piarista plébánia alapításának 70. évfordulója alkalmából november 3-án könyvbemutatóval egybekötött konferenciát szerveztek a helyi piarista iskolában. A jubileumi ünnepség keretében zajlott a 38. Piarista Vacsora, mely szentmisével…
Hálaadás a termésért Baktalórántházán
Szentmisében adtak hálát az idei termésért Baktalórántházán október 21-én. Az oltár elé helyezett terméseket Lázár István plébános, kanonok, címzetes apát áldotta meg.
Mai evangélium – 2018. november 8.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 15,1–10
Nemcsak hogyan, de hol? – Piarista konferencia a pedagógia új útjairól és tereiről
Konferenciát rendeztek november 6-án a piaristák „Új pedagógiák terei, új terek pedagógiái” címmel Budapesten, a tartományfőnökség Duna-parti épületében.
