Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2108
Giacomo Campiotti: Soha nem késő I-II.
A film központi alakja, Alberto Manzi (1924–1997) élő személy volt, egyike az olasz – és az egyetemes pedagógia – legnagyobb alakjainak. Giacomo Campiotti alkotása az életút 1946-tól 1960-ig terjedő szakaszát…
Ferenc pápa: Nem szerethetjük Istent anélkül, hogy felebarátainkat ne szeretnénk!
November 4-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumról, a kettős szeretet parancsáról elmélkedett a déli Úrangyala elimádkozás előtt. Azt hangsúlyozta, hogy akkor tudjuk igazán megélni ezt a kettős szeretetet, ha begyakoroljuk…
A teljes odaadás igényével – Jubileumot ünnepeltek a budai „szentimrések”
Névadójának emléknapjához kapcsolódva ünnepelhette temploma felszentelésének 80. évfordulóját a ciszterci rend Budai Szent Imre-plébániájának közössége. November 3-án Erdő Péter bíboros vezetésével imádkozták a rózsafüzért, és a főpásztor mutatta be az…
Bíbor és fekete
Jerry London filmje J. P. Gallagher „A Vatikán Vörös Pimpernelje” című regényéből készült.
Az ember Isten képmása – Testteo’ hétvégét tartottak Bárdudvarnokon
A bárdudvarnoki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házban október 26. és 28. között „Testteo’ hétvégét” tartottak, mely során a résztvevők megismerhették a Biblia, az Egyház, a II. vatikáni zsinat, valamint Szent II.…
Belső világunk és az információrobbanás hatásai – Freund Tamás agykutató előadása
Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja tartott előadást október 18-án a Magyar Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozatának keretében a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési…
Párbeszéd a liturgiáról : „Tisztítsd meg szívemet és ajkamat…”
Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják
Az aleppói melkita érsek köszönetet mondott a Vatikánnak és Magyarországnak
Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppo görögkatolikus érseke a Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásának adott interjújában beszámolt a segélyprogramokról, amelyekkel a városban maradt keresztény családokat támogatják.
Mai evangélium – 2018. november 4.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 12,28b–34
Mint az okos szüzek – A Győri Egyházmegye elhunyt püspökeiért és papjaiért imádkoztak
Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a Győri Egyházmegye elhunyt püspökeiért és papjaiért november 2-án, halottak napján a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
