Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2124
„Szívesen lettem volna itt diák” – Vízi Elemér SJ látogatásáról a miskolci jezsuita gimnáziumban
Vízi Elemér SJ, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya provinciálisa október 7. és 9. között végezte éves vizitációját Miskolcon. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium honlapján megjelent beszámolót, valamint interjút…
Szobrot állítanak Szent Margitnak a Margitszigeten
Az újlaki plébánia kezdeményezésére és a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán szobrot kap Árpád-házi Szent Margit a róla elnevezett fővárosi szigeten. Október 27-én, szombaton este az újlaki templomban imádkoznak a szent…
Mai evangélium – 2018. október 27.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 13,1–9
Óraátállítás: vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Az idei évben október 28-án kezdődik a téli időszámítás: szombatról vasárnapra hajnali 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára. A téli időszámítás kezdete mindig október utolsó vasárnapjára esik.
Segítség egyedülálló szülőknek – Nyílt előadás a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének szervezésében október 25-én Somogyiné Petik Krisztina és Asztalosné Elekes Szende pszichológusok, valamint Papp Miklós görögkatolikus lelkész előadásukkal segítő, szakmai tanácsaikat ajánlották fel egyedülálló…
Londonban is otthonra talál a hajléktalan Jézus
Bár hivatalosan csak januárban fogják a szobrot leleplezni, a hajléktalan Jézus bronzba öntött alakja már ott fekszik Londonban, az előkelő Mayfair negyedben, a Farm Streeten található jezsuita templom Hétfájdalmú Szűzanya-kápolnájában.
Ferenc pápa: Az alázat, a szelídség és a türelem a béke útja
Erősítsük meg az egységet a világban, válasszuk a béke útját, mely az alázat, a szelídség és a türelem révén megvalósulhat nemcsak a társadalomban, de saját családunkban is – erről beszélt…
Érték a jövő számára – Átadták a pécsi Szent Mór Iskolaközpont új tornacsarnokát
Átadták a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont tornacsarnokát, valamint felújított, kibővített tantermeit. Az egyházmegye társvédőszentje, Szent Mór emléknapján, október 25-én tartott ünnepségen az új tereket Michael August Blume…
Keltsd életre a templomodat! – Brummer Emese Sára, Sopron
Meseíró pályázatunkkal arra hívtuk a gyerekeket, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban látható ábrázolásokat. A legszebb meséket megjelentetjük.
Satupad vagy Ipad?
Az Új Ember katolikus hetilapban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő „Életre nevelő” címmel havonta jelentkező rovatot indított. Az október 21-i írását adjuk közre.
