Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2173
Ferenc pápa: Az angyal iránytű, aki segít előrehaladni
A szent őrzőangyalok liturgikus ünnepén, október 2-án Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmise homíliájában az őrangyalok szerepéről szólt, akik életünket kísérik, óvják, irányt mutatnak, és Isten…
Keltsd életre a templomodat! – Kopasz Linda, Budapest
Meseíró pályázatunkkal arra hívtuk a gyerekeket, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban látható ábrázolásokat. A legszebb meséket megjelentetjük.
Mária segít bennünket, hogy Jézussal maradjunk a kereszt tövében – A pápa októberi imaszándéka
Frédéric Fornos SJ, a Pápa Imavilághálója – Imaapostolság nemzetközi igazgatója a Vatican News hírportálnak adott interjújában a Szentatya október hónapra meghirdetett imaszándékának jelentőségét emelte ki.
Tegyétek, amit Krisztus tett – Lektorokat avattak Vácon
A szent főangyalok ünnepén, szeptember 29-én szentmise keretében harmincnégy lektort (felolvasót) avatott Beer Miklós váci megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Igazság, szeretet, öröm és irgalom – Ismét családpasztorációs papi találkozó Leányfalun
Őszi találkozójukat tartják a családpasztorációban elkötelezett papok október 1–3. között Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. Igazság, szeretet, öröm, irgalom a pápai megnyilatkozásokban és a pasztoráció gyakorlatában, jelenlét a médiában…
Lektorokat avattak Kaposváron
Szeptember 29-én délután Kaposváron, a Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be szentmisét Varga László megyéspüspök, melynek keretében lektorrá avatott tizenhét akolitusi szolgálatra készülő férfit.
Ferenc pápa az olasz rendőrökhöz: A gyengék felkarolásával változtassuk meg a társadalmat
Védőszentjük, Szent Mihály főangyal ünnepén, szeptember 29-én fogadta a pápa az olasz állami rendőrség mintegy hétezer tagját. Beszédében arra biztatta őket: álljanak az elesettek mellé, akik elveszítették otthonukat és családjukat,…
Ferenc pápa Twitter-üzenete október 2-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A migráció egy mélyebb probléma tünete – Európai és afrikai jezsuiták a bevándorlási válságról
Az osztrák és a német jezsuita rendtartomány elöljárói, illetve az afrikai és madagaszkári jezsuita konferencia vezetői levelet intéztek az Európai Unió elnökségéhez „Bevándorlók áramlása, a pénz áramlása” címmel, melyben aggodalmukat…
„Egy szellemi harc részesei vagyunk” – Templombúcsút ünnepeltek Véménden
A véméndi plébánia közössége szeptember 29-én a Szent Mihály oltalmába ajánlott plébániatemplom búcsúját és a felújított közösségi ház megáldását ünnepelte. A Baranya megyei község 222 évvel ezelőtt felszentelt templomában szombaton…
