Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2177
Mária iskolája, október imádsága: a rózsafüzér
Ismét érkezik október, a Szűzanya és a rózsafüzér hónapja. Egyházunk közössége hosszú századok óta imádkozza ezt az egyszerű, mégis kimeríthetetlenül mély, Krisztus szemlélésére irányuló imádságot, Mária áldott füzérét, „mely Istenhez…
A szegények evangelizálnak minket – Exkluzív interjú Michael August Blume apostoli nunciussal
Ferenc pápa július 4-én az amerikai származású, magyar felmenőkkel is rendelkező Michael August Blume-ot nevezte ki a Szentszék magyarországi nagykövetévé. Életútjáról, küldetéséről kérdeztük hazánk új apostoli nunciusát.
Keltsd életre a templomodat! – Čerňanská Tímea, Pozsony
Meseíró pályázatunkkal arra hívjuk a gyerekeket, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban látható ábrázolásokat. A legszebb meséket megjelentetjük.
Megújul a soproni Szent Mihály-templom
Szeptember 29-én, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén sajtótájékoztatót tartott a Győri Egyházmegye és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata – Veres András megyéspüspök és Fodor Tamás polgármester…
Emlékezés és emlékeztetés – Nagy B. István művészete
Templomrom magasodik a kissé kietlen, késő ősziesnek látszó tájban. A sötétlila égbolt súlyosan nehezedik a falu fehérre meszelt kis házaira. A hatalmas épület maradványai markánsan emelkednek ki a térből, s…
„Jöjj, Szentlélek Úristen” – Az újrakezdés lelkülete
Beran Ferenc morálteológusnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara docensének gondolatai a tanévkezdésről és az újrakezdésről.
Idén is lesz Görögkatolikus Tudásolimpia, ezúttal már nem csak diákoknak
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola ebben a tanévben is meghirdeti a „Görögkatolikus Tudásolimpia” című levelezős tanulmányi versenyt, melyen idén nemcsak diákok, hanem családok és nyugdíjasok is részt vehetnek.
Ferenc pápa: Ismerjük fel Isten működését a köreinken kívüli emberekben is!
Szeptember 30-án, a vasárnap déli Mária-imádsághoz kapcsolódóan a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedve azt hangsúlyozta, hogy lépjünk túl a „barát-ellenség”, „mi-ők”, „belül és kívül lévők”, „enyém-tied” kategóriákon, és ne beszűkült…
Egy klasszikus új változatban – Timur Bekmambekov Ben-Hurja
A 2016-os film befejezése, szemben Lew Wallace regényével és az eddigi összes filmes Ben-Hur-feldolgozással, egy gyönyörű álom megvalósulása, amely arról szól, hogy nem létezik olyan ellenségeskedés, ami ne volna feloldható…
Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 30-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
