Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2192
Szijjártó Péter New Yorkban: A nemzetközi közösség segítse az elüldözött keresztények hazatérését!
A nemzetközi közösségnek, így elsősorban az ENSZ-nek lenne a kötelessége, hogy jogi és biztonsági garanciákat adjon arra, hogy az elüldözött keresztény közösségek visszatérhessenek oda, ahol évszázadokon át éltek – mondta…
Búcsút ünnepeltek a felújított abaújlaki görögkatolikus templomban
Szeptember 14-én tartották a Csereháti Esperesi Kerület papjai és hívei részvételével az abaújlaki Istenszülő születése görögkatolikus templom búcsúját. Az ünnepen Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök megáldotta a tavasszal kívülről felújított templomot.
Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 24-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Ferenc pápa a holokauszt és a szovjet rezsim áldozatainak emlékműveinél imádkozott Vilniusban
A Szentatya szeptember 23-án délután ellátogatott Litvánia fővárosában az egykori gettóba, valamint a megszállásoknak és a szabadságküzdelmeknek emléket állító múzeumba.
A győri székesegyházban is megrendezték a Nyitott Templomok Napját
Az Ars Sacra Fesztivál és a Nyitott Templomok Napja rendezvény keretében, szeptember 15-én Bognár István városplébános bemutatta a győri Nagyboldogasszony-székesegyházat, majd éjszakai orgonahangversenyt hallgathattak a jelenlévők a Győri Egyházmegye főtemplomában.
160 éves a patvarci templom
A Nógrád megyei Patvarc község Szent Kereszt-temploma 1858-ban épült. A falu központjának meghatározó épülete idén lett 160 éves, ebből az alkalomból mutatott be szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök szeptember 15-én.
Szeretnénk meghallani hangotokat – Ifjúsági találkozó Felsőbányán
Idén is megrendezte hagyományos ifjúsági találkozóját a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye szeptember 22-én. A rendezvénynek a partiumi Felsőbánya plébániája adott otthont.
Megáldották a felújított plébániaépületet Pácinban
Megáldották a kívül és belül is megújult római katolikus plébánia épületét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pácinban szeptember 23-án, a templom felszentelésének 80. évfordulóján. Az ünnepi szentmisét Matyi Péter plébániai kormányzó mutatta…
Képzés indul Szombathelyen egyházi zenei szolgálatot végzők számára
A Martineum Felnőttképző Akadémia szervezésében „Dávid sátra” elnevezéssel képzés indul azok számára, akik zenével, illetve énekkel szolgálnak vagy szeretnének szolgálni keresztény alkalmakon: dicsőítésen, imaórán, gitáros misén és más liturgikus eseményeken.
Szüreti bált rendeztek a szatmárnémeti Reménység központban
Kulturális műsorral ünnepelték a szüret beköszöntét szeptember 20-án a Szatmári Egyházmegyei Karitász Reménység Nappali Idősközpontját látogató nyugdíjasok.
