Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2220
Gyűjtést hirdet a gyulafehérvári főegyházmegye, hogy minél több emberhez eljuthasson a Szentírás
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a Szentírás vasárnapjához kapcsolódva idén is gyűjtést hirdet egyházmegyéjében. Az alábbiakban a kezdeményezést meghirdető körlevelet közöljük.
Ferenc pápa a püspököknek: Gondoskodó atyák, és ne parancsolgató urak legyetek!
Szeptember 8-án délelőtt a Szentatya hetvennégy olyan püspököt fogadott, akik missziós területre kaptak kinevezést. Beszédében három pontban megfogalmazta a püspök identitását, és lelkére kötötte a jelenlévőknek a családokkal, a szemináriumokkal,…
Pécsi hittudományi főiskolások tanévkezdő lelkigyakorlata
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közel ötven nappali tagozatos hallgatója vett részt az intézmény tanévkezdő lelkigyakorlatán Máriagyűdön augusztus 29. és 31. között.
Ferenc pápa a bencés apátnőknek: Isten gyengédségét jelentitek a rászorulók számára
Ferenc pápa szeptember 8-án, szombaton az Apostoli Palota Konzisztórium termében találkozott öt kontinens százhúsz bencés szerzetesnőjével, akik a Bencés Szerzetesnők Nemzetközi Egyesülete szimpóziumán vesznek részt Rómában.
Katolikus emlékhelyet avattak egy partiumi református faluban
Szinte napra pontosan tizenegy évvel az alapkőletétel után, szeptember 2-án felavatták a Bihar megyei Hegyközszentimrén a Millenniumi Szent Imre Emlékkápolnát és Kilátót.
Lengyelországban tartja közgyűlését a CCEE
Szeptember 13–16. között a lengyelországi Poznańban tartja plenáris ülését az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Stanisław Gądecki poznańi érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke és a testület alelnöke meghívására.
Búcsú és családi nap keretében szentelték meg a felújított templomot Balsán
Családi nappal egybekötött templombúcsút tartottak szeptember 1-jén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balsán. A Szent Liturgia előtt a felújított templom megszentelésére is sor került.
Mai evangélium – 2018. szeptember 10.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 6,6–11
Ne csak termoszmeleget árasszunk! – Beszélgetés Pál József Csaba új temesvári megyéspüspökkel
Pál József Csaba kanonokot, a hegyvidéki főesperesség elöljáróját, a resicabányai Havas Boldogasszony-templom plébánosát május 16-án nevezte ki Ferenc pápa a Temesvári Egyházmegye megyéspüspökévé. Püspökké szentelésére és beiktatására augusztus 6-án került…
Ferenc pápa: Ne maradjunk süketek és némák az emberek szenvedéseivel szemben!
Szeptember 9-én délben a Szentatya elimádkozta az Úrangyala-imádságot a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokokkal. Előtte a misében hallott evangéliumi elbeszélésről, a süketnéma meggyógyításáról elmélkedett. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
