Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 240
Szűz Mária a szeretet kötelékével fűz egybe minket – A karizmák ünnepe Máriaremetén
Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapján, pünkösdhétfő délelőttjén tartották meg Máriaremetén az ezen a napon immár hagyományos karizmák ünnepét. Az eseményen koncelebrált szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros,…
„Íme itt vagyok, számíthatsz rám!” – Szalézi papot szenteltek Kazincbarcikán
Ternyák Csaba egri érsek május 24-én pünkösdhétfőn, Andrásfalvy János szalézi tartományfőnök felkérésére szentmise keretében áldozópappá szentelte Kővári László SDB diakónust a kazincbarcikai Szent Család-templomban.
Pünkösd ünnepe egyházmegyéinkben
Húsvét után ötven nappal, május 23-án, az újranyitás lelkületében ünnepelték egyházmegyéinkben a Szentlélek eljövetelét és az Egyház születését. Összeállításunkban a pünkösdvasárnap tartott püspöki szertartásokból, bármálásokból és ünnepi szentmisékből adunk ízelítőt.
Miért fontos a Szentlélek? – Gondolatok Jézus kijelentései nyomán
Jézus az utolsó vacsora alkalmával sok mindent mondott a Szentlélekkel kapcsolatban tanítványainak. E kijelentések mibenlétét Anna Marie McGuan nővér (RSM), a Knoxville-i (USA) egyházmegye keresztény képzésének igazgatója járta körül.
Eucharisztia, Egyház, Isten országa – Online kerekasztal-beszélgetést rendeznek a NEK-re készülve
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontja „Krisztus Egyháza a történelemben” kutatócsoportja online kerekasztal-beszélgetést szervez június 2-án, szerdán 16 órától Eucharisztia, Egyház, Isten országa címmel.
Egy szuperhős nem vész el, csak átköltözik
Manapság sok szó esik arról, hogy mi lesz a mozikkal. Az tény, hogy a járványhelyzet miatt hosszú hónapokra bezártak a mozik, s mivel az utóbbi időben ugyanezen okból nagyon kevés…
Tanuljunk meg ünnepelni a kesergés helyett! – Az 1938-as eucharisztikus kongresszus üzenetéről
Sok áldozatot hoztak a Szeged-Csanádi Egyházmegyében élők, hogy részesei lehessenek az 1938-as kettős szentév eseményeinek. Kesergés helyett tudtak és akartak is ünnepelni – mondta el Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye…
A veszprémi székesegyház zenei élete a 17-18. században – Érsekségi ékességek (7.)
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitünkből fakadó kultúra, kulturális értékek gondozását, méltó bemutatását. Az elmúlt évben kevesebb lehetőségünk adódott megismerni ezeket az értékeket, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozat…
Ne érints engem! – Az evangéliumi mondatot filozófiailag és művészetileg értelmező könyv jelent meg
Online rendezvény keretében mutatta be május 18-án Jean-Luc Nancy francia filozófus húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan kiadott Noli me tangere című könyvét a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA-MMKI).
Ferenc pápa üzenete az Ignác-év alkalmából: A megtérés mindig párbeszédben történik!
Spanyol nyelven szólt a Szentatya az Ignác-év alkalmából online zajló „Pilgrims with Ignatius” (Zarándokok Ignáccal) mottóval megrendezett nemzetközi ima résztvevőihez. Az alábbiakban pünkösdvasárnapesti videóüzenetének magyar fordítását tesszük közzé.
