Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 242
Ferenc pápa: Ez az evangélium hirdetésének az ideje, nem a pogányság elleni harcnak!
Május 23-án, pünkösdvasárnap délelőtt a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatott be ünnepélyes misét. Homíliájában a Szentlélek két szerepéről: a vigasztalásról és a pártfogásról elmélkedett, és megfogalmazta a Lélek három tanácsát:…
Jézus fénye a fegyverek helyett – A sokat szenvedett Mianmar bíborosa is a NEK résztvevője
A mianmari utcákon zajló véres összecsapásokról szóló tudósítások bejárták a világsajtót. Milliók látták az Ann Rose Nu Twang nővérről készült fotót, ahogy a katonák sorfala előtt térdelve imádkozik. Mianmarból érkezik…
A történelem közbeszólt – A g-moll ballada a Budai Nagy Antal Gimnáziumban
Szívet tépő robbanás hallatszott a gimnázium udvaráról, rögtön azután, hogy fölért a hatéves bátyám az első emeleten lévő konyhánkba. Édesanyám pár perccel korábban leszólt neki az ablakból, hogy jöjjön föl…
Szentlélek nélkül távoli az Isten – Laczkó Zsolt kórházlelkész gondolatai pünkösdre
„A szél ott fúj, ahol akar, hallod zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy” (Jn 3,8) ...én sem ismerem a jövőt, a jövőmet. De egyet tudok: vezetve vagyok,…
Párbeszéd a liturgiáról: Az Ószövetségi olvasmány – Isten arca
Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Útravaló – 2021. május 23., pünkösd
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.
Mai evangélium – 2021. május 23., pünkösd
Hogy örömhírrel induljon minden – Jn 20,19–23 vagy Jn 15,26–27;16,12–15
A HÉT VERSE – Pilinszky János: Ama kései
1981. május 27-én halt meg Pilinszky János. A kerek évfordulóhoz közeledve tőle választottunk verset. Sokat tudott a reményről, arról is, amelyik már túl van ezen a földi életen. Amellyel felvértezve…
Hogyan kellene újrakezdeni? – Szentmise Apor Vilmos emlékére Győrben
Május 22-én a győri bazilikában gyűltek össze a hívek, hogy hálát adjanak a vértanú püspök életéért és bátor kiállásáért. Veres András püspök volt a szentmise főcelebránsa, a szentbeszédet Lukácsi Zoltán…
Isten bízik bennünk – Pünkösdi készület Bellovics Gábor jezsuitával (3. rész)
Bellovics Gábor jezsuita szerzetes személyes hangvételű, háromrészes videoblogjával segít hétről hétre elgondolkodni az életünkön, istenkapcsolatunkon, hogy felkészüljünk pünkösd ünnepére, az igazság és bölcsesség Lelkének fogadására.
