Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2537
Szent Gellért visszatért Bakonybélbe – Millenniumi év kezdődött a monostorban
A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor megújuló templomának oltárkövében helyezték el 2018. március 24-én, a monostor alapításának jubileumi évében Szent Gellért ereklyéjét. A szent visszatért remeteségének helyszínére, mely példáját követő utódainak…
Nemzetközi keresztény filmfesztiválon mutatják be a „Csak egy ima” című magyar rövidfilmet
Május 2-án mutatják be Orlandóban, az International Christian Film Festival (ICFF) versenyprogramjában a „Csak egy ima” című, öt és fél perces magyar rövidfilmet, amely esélyesnek számít a leginspirálóbb keresztény rövidfilm…
Családok keresztútja az Andrássy úton
A Regnum Christi, a Krisztus Légiója kongregáció közössége 19. alkalommal hívott mindenkit keresztútra, húsvéti lelki előkészületre és hitük megvallására a virágvasárnapot megelőző szombat, március 24. délutánjára. Az Oktogontól induló és…
„Schottenkreuzigung” – Egy Cranach-téma legkorábbi változata
A képzőművészeti szakirodalom ez idáig tizenöt olyan alkotást tart számon, amelyeken az idősebbik Lucas Cranach, a reformáció legismertebb festője, Wittenberg és a Luther-család, továbbá számos neves reformátor életének, egyéniségének „piktoriális…
Fáradhatatlan szeretet
Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Nagyböjti kalendárium – 2018. március 25., virágvasárnap
Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!
Mai evangélium – 2018. március 25. virágvasárnap
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 11,1–10 (a barkaszentelés alkalmával)
Főpásztori szentmise a magyar–lengyel barátság napja alkalmából Veszprémben
2007 óta rendezik meg a lengyel–magyar barátság napját – március 23-át, egyik évben Lengyelországban, a következő évben Magyarországon. Idén Veszprém városa nyerte el a rendezés jogát. Nem egy nap, hanem…
Lelki adoptálás – Imádság az abortusszal fenyegetett gyermekekért
Az abortusszal fenyegetett magzatokért végzett imádság mindannyiunknak szóló meghívás, melynek speciális és hatékony módja a Lengyelországból indult, a pálos szerzetesek által támogatott és terjesztett lelki adoptálás mozgalom.
Keresztutat jártak Veszprém belvárosában
Fájdalmas pénteken immár hetedik alkalommal rendezték meg a városi keresztutat Veszprémben. Közel ötszázan gyűltek össze március 23-án a Feltámadt Üdvözítő (Károly)-templomnál, hogy együtt vegyenek részt a keresztúti ájtatosságon.