Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2600
Magna nővér: Minden élethelyzetben igyekeztem kihozni magamból a legjobbat
Tizenhetedik alkalommal adták át a Parma fidei – Hit Pajzsa díjat február 24-én, szombaton délelőtt a budapesti Szent Margit Gimnázium dísztermében. Az idei díjazott a 90 éves Hargitai Anna M.…
Vörös színbe borult a Colosseum korunk üldözött keresztényeiért
A római műemlékkel egy időben világították ki február 24-én este vörösre a moszuli Szent Pál-templomot és az aleppói Szent Illés-templomot. Rómában Ászja Bibi lánya és egy Boko Haram fogságából menekült…
Meghökkentő kegyelem
A könyv szerzője, Philip Yancey világszerte ismert keresztény újságíró, teológus, több könyv szerzője.
Különleges vatikáni támogatást kapott a Mária Maraton
A Vatikáni Rádió Szabó Tamással, a Mária Út Egyesület elnökével beszélgetett a szervezet február 22-i vatikáni megbeszélés eredményeiről: ezentúl „a sport az emberiség szolgálatában” pápai kezdeményezés mintaprogramjaként mutatkozhat be a…
Ferenc pápa: Színeváltozásával Jézus segít elfogadnunk a szenvedés szükségességét
Február 25-én, vasárnap a Szentatya azt hangsúlyozta, hogy Jézus színeváltozása nem más, mint feltámadása utáni dicsőséges állapotának elővételezett megmutatása annak érdekében, hogy megértesse tanítványaival, hogy míg az erőszakos fellépés nem,…
Robert Bresson: A pénz
Robert Bresson a transzcendentális filmművészet egyik legnagyobb alakja. Utolsó, 1983-ban készült, a cannes-i filmfesztivál legjobb rendezésével kitüntetett mozijában Lev Tolsztoj „A hamis szelvény” című kisregényét használta alapul.
Ferenc pápa Twitter-üzenete február 25-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Társasozz, ismerkedj! – Közösségszervezés a Panágia önkéntese szemével
A budapesti görögkatolikus Panágia Központ alig több mint két éves múltra tekinthet vissza, de jelentős közösségszervező erőt mutathat már fel a fővárosi keresztény berkeken belül. A szolgálatot és a TÁRSas…
Az én papom: Berta Tibor
„Az én papom” rovatunkban ezúttal Berta Tibor tábori lelkészt, a Tábori Püspökség általános helynökét mutatja be Winkler Róza.
Bábel Balás érseki kinevezésének évfordulóján beiktatta a főszékeskáptalan új tagjait
Érseki kinevezésének 19. évfordulóját ünnepelte Bábel Balázs érsek Kalocsán a Nagyboldogasszony-főszékesegyházban február 24-én, Szent Mátyás apostol ünnepén.