Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2652

Ferenc pápa felhívása: Február 23-án tartsunk imanapot és böjtöt a békéért!

Február 4-én délben a Szentatya a napi evangélium alapján Jézus evangéliumhirdető és gyógyító tevékenységéről elmélkedett, az Angelus elimádkozása után pedig azt szorgalmazta, hogy álljuk ellen a leselejtezés kultúrájának, tevőlegesen védelmezzük…
Continue Reading

Egy bizánci korból származó medencét állítottak helyre Jeruzsálemben

Négyéves régészeti helyreállítási munkálatok után Jeruzsálemben hamarosan megnyitnak a nagyközönség előtt egy 1500 éves medencét, melyet ingyenesen látogathatnak majd az érdeklődők – adta hírül a „Walla” nevű izraeli honlap január…
Continue Reading

Március végéig lehet jelentkezni a Mária Rádió kisfilmpályázatára

A Mária Rádió mint missziós műhely a műsorkészítés mellett rendezvények szervezésével és különböző pályázatok indításával is igyekszik evangelizációs küldetését teljesíteni. Mostani kisfilmpályázatuk középiskolás diákoknak és egyetemi hallgatóknak szól; témája az…
Continue Reading