Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2687
Papi élmények Egyekről – Panyi József volt a jubiláló plébánia vendége
2018-ban újabb előadás-sorozat indul a jubiláló egyeki Szent József-plébánián „Egyekről Egyekre” címen. Az előadásokon az Egyeken korábban szolgált, illetve a településen született lelkipásztorok osztják meg élményeiket: január 17-én Panyi József…
Beer Miklós: „Van-e merszünk szembenézni azzal az emberrel, aki előttünk áll?”
Gyermekkoráról, Istenbe vetett nagy bizalmáról, együtt érző szeretetéről, nyilvánosságról beszélgetett Beer Miklós váci püspökkel Michels Antal józsefvárosi plébános a „Kávéházi esték Tóni atyával” programsorozat estjén január 18-án a Nem Adom…
Folytatódik a nagyváradi püspöki palota felújítása
Tavaly december 15 óta tartanak a nagyváradi püspöki palota felújítási munkálatai, melyek az épület pincéjének felszabadításával indultak.
A belső megújulás az első – Készülődés az eucharisztikus kongresszusra a Pécsi Egyházmegyében
Az Eucharisztia keresztény életünk forrása – ennek jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület első éve. A felkészülést a Pécsi Egyházmegyében egy tizenöt fős munkacsoport segíti.
A volt szalézi diákokat tömörítő világszövetség elnöke lehetőségekről, kihívásokról, álmokról
Michal Hort szlovákiai vállalkozó, a Don Bosco egykori növendékeit tömörítő világszövetség elnöke a szalézi növendékek előtt álló lehetőségekről beszélt az Agenzia Info Salesianának.
Megjelent az Új Ember 2018. január 21-i száma
Az Új Ember ez évi harmadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A pápa megállította Chilében az ünnepi menetet egy megsérült csendőrnő miatt
Baleset történt az út szélén, miközben a pápamobil Iquiquében a tömegben haladt azt követően, hogy Ferenc pápa a tengerparti városban az őslakosoknak mutatott be szentmisét január 18-án. Egy csendőrnő leesett…
Változások a Győri Egyházmegyében a bérmálás szentsége kiszolgáltatásának gyakorlatában
A Győri Egyházmegye január 19-én megjelentetett közleményét adjuk közre a bérmálás szentsége kiszolgáltatásának gyakorlatában bekövetkező változásokról.
Megújul a jáki templom
Három év alatt több mint kétmilliárd forintot fordít a 800 éves jáki templom teljes felújítására a kormány – jelentette be az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár január…
Porres Szent Márton, Peru szociális ügyeinek védőszentje
Ferenc pápa január 18. és 21. között Peruba látogat. Az ország szociális ügyeinek patrónusát mutatjuk be, akit a világ különböző országaiban az egészségügyért dolgozók, a borbélyok, fodrászok védőszentjeként is tisztelnek.