Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 269
Bellovics Gábor jezsuita szerzetes: „A haldoklók a lényegről beszélnek, nem az időjárásról”
Bellovics Gábor 2017-es felszentelése óta szolgál lelkipásztorként a budapesti Mária utcai Jézus Szíve jezsuita templomban, és él együtt rendtársaival a Horánszky utcában. Többek közt az elmúlt egy év tapasztalatairól, hitről,…
Tizenéveseknek szervezett tábort a Katolikus Magyar Bibliatársulat Marosfőn
A Katolikus Magyar Bibliatársulat négynapos tábort szervezett Marosfőn május 1-je alkalmából. A tábor 28 tizenéves résztvevője a Gyimesekből, Csíkszentdomokosról, Gyergyóditróból, Marosvásárhelyről és környékéről érkezett, akikhez egy-két kisiskolás és óvodás is…
Önfeledten rollereztünk a buckákon – Gyermekkorom boldog évei a Lágymányoson
Vasárnap reggelenként sokszor monoton kopácsolásra ébredtünk, úgy hét óra tájban. Mint amikor két üvegdarab összekoccan, olyasféle hangok jöttek föl a negyedik emeletre a Fehérvári úti Alba Regia söröző és vendéglő…
Útravaló – 2021. május 10.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.
Mai evangélium – 2021. május 10.
Hogy örömhírrel induljon minden – Jn 15,26–16,4a
Aki az Istenben él, az semmit sem hagy el – Boldog Gizella ünnepe Veszprémben
Rendkívüli körülmények között, de idén is megszervezték a Veszprémi Főegyházmegye hagyományos Gizella-napi zarándoklatát. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Udvardy György érsek, szónoka pedig Barsi Balázs OFM volt május 8-án.
Interjú Spányi Antal püspökkel, a Katolikus Karitász elnökével az intézmény jubileuma alkalmából
Kilencven évvel ezelőtti megalakulását és harminc évvel ezelőtti újraindulását ünnepli idén a Katolikus Karitász, amelynek múltjáról és jelenéről Spányi Antal székesfehérvári főpásztorral, a szervezet elnökével beszélgettünk. Először a Karitász megalakulásáról…
Módszertani ötletek egyéni tanulmányi terv elkészítéséhez a Görögkatolikus Roma Szakkollégiumtól
A 2021-es évben először jelentkezik a Görögkatolikus Roma Szakkollégium Lehetőség címet viselő kiadványa, amely az Egyéni Tanulmányi Terv módszertana a szakkollégiumi tehetséggondozásban címet viseli. Az alábbiakban Csorba Mónika tanulmányi vezető…
Krisztus átölel minket a szeretetével – Erdő Péter szentmiséje Budapest-Kőbányán
A kőbányai Szent György-templom a vírushelyzet miatt megkésve, május 9-én, vasárnap ünnepelte búcsúját. Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be koncelebrált szentmisét.
Számíthattunk rá, számíthatott ránk – Búcsú egy különleges segítőtől
Papp Márton, azaz Marci, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti Gondviselés Háza Idősek Otthona közösségének tagja a közelmúltban hunyt el koronavírus-fertőzés következtében. Az autista emberek következetességével ragaszkodott a szeretetszolgálatnál megismert világhoz,…
