Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 2727
Bemutatták Rómában a 2018. évi strennát a Don Bosco Nővéreknek
A nővérek római rendfőnökségén ünnepség keretében mutatta be december 28-án a szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime a jövő évi strennát, melynek címe: „Gyakoroljuk a meghallgatás és az elkísérés művészetét”; János…
Megáldották az újbort a nagyváradi székesegyházban
Szent János apostol és evangélista ünnepén, december 27-én a nagyváradi Nagyboldogasszony-székesegyházban Fodor József általános helynök a délutáni szentmise keretében megáldotta a termelők által hozott borokat.
Teremtésvédelmi kalendárium – Üzenet 2018-ra
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal előretekintünk, hogy miként tudunk határt szabni a világ kétségtelenül velünk lévő pusztulásának.
Matúz Gábor: Nincs kegyelem
Dokumentum-játékfilmjében Matúz Gábor az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz történetét dolgozza fel.
A szegénységet választotta – Helder Camara érseket az emberi jogok patrónusának nyilvánították
Helder Camara, a brazíliai Olinda-Recifei Főegyházmegye érseke a szegényeknek és a katonai rezsim által üldözötteknek szentelte az életét, megtestesítve az evangélium szavait: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak velem, és…
Ferenc pápa Twitter-üzenete december 29-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak emléket állító múzeum nyílt Ungváron
A Gulág-Gupvi-emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával megnyílt a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak emlékmúzeuma december 28-án, csütörtökön Ungváron.
Téli krízisprogram a Pécsi Egyházmegyében
A Pécsi Egyházmegyei Karitász a téli krízisprogram keretében a valódi igényeknek megfelelő támogatást tud nyújtani a rászorulóknak, nélkülöző családoknak.
A hit tanúságtevői – 2017-ben huszonhárom misszionáriust öltek meg
A Fides missziós hírügynökség éves jelentése szerint idén huszonhárom misszionáriust gyilkoltak meg a világon. A hírügynökség adatai alapján 2000 és 2016 között 424 pasztorális tevékenységet folytató személyt gyilkoltak meg, köztük…
Túl az egymillió megtekintésen – Arat a YouTube-on a budapesti ferences flashmob videója
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány Facebook-oldalán jelentette be az örömhírt, hogy a két évvel ezelőtti gitáros-énekes flashmobról készült videójuk túllépte az egymilliomodik megtekintést a YouTube-videómegosztón.