Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3038
Ismét indul katekéta- és lelkipásztorimunkatárs-képzés Vácott
2017 őszén újra indul levelező tagozaton a katekéta- és lelkipásztorimunkatárs-képzés Vácott az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 12.
Szent Ignácra emlékeztek a pesti jezsuitáknál
Vízi Elemér jezsuita tartományfőnök mutatott be ünnepi szentmisét a Jézus Szíve jezsuita templomban Szent Ignác égi születésnapjának 461. évfordulóján, július 31-én. A szertartáson a templom Musica Sacra kórusa énekelt, Rónaszéki…
Új, számítógépes orgona zeng a váci Fehérek templomában
Az eredeti, sípos orgona felújításáról nem mondott le az egyházközség, de nagyjából tíz éve már egy elektronikus hangszer helyettesítette, amely néhány hónappal ezelőtt véglegesen meghibásodott. Az új hangszert gyűjtésből és…
Az élet igéje – 2017. augusztus
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely…
Születésnapja reggelén gyilkoltak meg egy fiatal papot Kolumbiában
Július 27-én, csütörtökön, 31. születésnapjának reggelén Kolumbiában meggyilkoltak egy fiatal papot, Diomer Eliver Chavarría Pérezt, mielőtt indult volna szentmisét bemutatni.
Lengyel-magyar szentmise és búcsú Derenken
Július 23-án tartották a hagyományos derenki búcsút. A derenki lengyelek letelepedésének 300. évfordulója alkalmából lengyel-magyar szentmisét mutatott be Seregély István érsek; Pawel Cebula, Jan Byrski és Marek Pienkowski lengyel papok…
Hívom a családokat 2017 augusztusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Pécsi Rita: Az új „keret” megváltoztatja az események, emberek, érzelmek jelentését
Az Új Ember katolikus hetilapban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő Életre nevelő címmel havonta jelentkező rovatot indított. A szüntelen, a légkört rontó panaszkodás helyett ma az „átkeretezés” technikáját ajánlja…
Örök nyugalomra helyezték Szendi Józsefet
Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek földi maradványait július 31-én délelőtt ravatalozták fel a veszprémi Szent Mihály-bazilikában, ahol papok, a rokonság és a hívek sokasága várakozott csendes imádságban. A közös rózsafüzér…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját ünnepelték Máriapócson
Több ezer zarándok érkezett július 30-án, vasárnap Máriapócsra, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye idei búcsújára.
