Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3066
Pályázatot hirdettek a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának megírására
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága pályázatot írt ki a 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszára.
Haladóknak tartottak ikonfestő lelkigyakorlatot
Haladóknak rendeztek ikonfestő lelkigyakorlatot Hajdúdorogon, a Szent Bazil Oktatási Központban július 2. és 9. között. A tábor szakmai vezetője Kisléghi Nagy Ádám festőművész volt.
Takács Nándor püspökre emlékeztek Székesfehérváron
Engesztelő szentmisét mutatott be Spányi Antal megyéspüspök az egyházmegye megjelent papságával Takács Nándor Jusztin püspök, kármelita szerzetes halálának évfordulóján, július 11-én a székesfehérvári Szent István-székesegyházban.
Püspöki szentmisével vette kezdetét Nagyváradon a Bolyai Nyári Akadémia
Július 10. és 14. között zajlik Nagyváradon, a Posticum Keresztény Kulturális Központban az idei Bolyai Nyári Akadémia. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége mellett idén a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Kateketikai…
Ferenc pápa részvétét fejezte ki a Dél-Olaszországban összeomlott lakóház áldozatai hozzátartozóinak
Ferenc pápa őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak július 8-án kelt táviratában, melyet a nápolyi érseknek, Crescenzio Sepe bíborosnak címzett, és amelyet Pietro Parolin bíboros látott el kézjegyével.
Elkezdődött a Gyulafehérvári Caritas Pető-programja
A magyarországi Pető-intézet (hivatalos nevén Pető András Főiskola) és a Gyulafehérvári Caritas szervezésében július 10. és 28. között fejlesztő foglalkozásokat tartanak Csíkszeredában.
A bányászat a legjobb földterületeket veszélyezteti – figyelmeztet egy ecuadori püspök
„A Palo Quemadóban élő földművesek saját bőrükön érzik a bányászat okozta környezeti hatásokat, különösen is a víz és a földek szennyezettségét” – Giovanni Mauricio Paz Hurtado, az ecuadori latacungai egyházmegye…
Egyelőre mégsem sajátítják ki a szír ortodox istentiszteleti helyeket Törökországban
A török hatóságok leállították annak a döntésnek a megvalósítását, amelynek értelmében a több mint ötven mardini szír ortodox templomot és kolostort a vallásügyi igazgatóság (Diyanet) joghatósága alá helyezték volna a…
Az időjárás valószerűvé tette a máltaiak katasztrófahelyzet-szimulációját
Szimulált árvízi katasztrófahelyzetben adtak számot az elmúlt hónapokban megszerzett tudásukról a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Johannita Segítő Szolgálat önkéntesei július 8-án és 9-én, akik a közös képzés végén gyakorlati…
Megáldották a felújított nyírkarászi templomot
A nyírkarászi görögkatolikus templomot Szocska Ábel apostoli kormányzó áldotta meg július 9-én, mután a közelmúltban a tető teljes cseréjére sor került.
