Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3076
Keresztény erdei emlékhelyek újulnak meg a Mecsekben
Huszonhat keresztény vonatkozású emlékhelyet újít fel októberig működési területén a Mecsekerdő Zrt.
Folytatódik a párbeszéd a Vatikán és a kairói al-Azhar Egyetem között
A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa július 4-én kibocsátott közleményében hangsúlyozta: folytatódik a párbeszéd a Vatikán és a kairói al-Azhar Egyetem, a szunnita iszlám legfőbb vallási központja között.
Értelem és érzelem – Egy nap a Harmat Artúr Központi Kántorképző növendékeivel
Vannak, akiknek kemény munkával, reggeltől estig zenei tanulmányokkal és gyakorlással telik a július. A kántorképzőn mégsem izzadságszagú a hangulat.
Keresztény és iszlám vallási vezetők találkoztak Libanonban
Keresztény és iszlám vallási vezetők találkoztak Libanonban július 1-jén, a Bejrút közelében működő Notre Dame katolikus egyetemen. A konferencia résztvevői annak érdekében szólaltak fel, hogy a közel-keleti ország a vallások,…
Budafok-Tétény díszpolgára lett Udvarnoky László pálos szerzetes, budatétényi plébános
Udvarnoky László pálos szerzetes, budatétényi plébános lett Budapest XXII. kerületének 25. díszpolgára. A díszpolgárok június 23-i hagyományos találkozóján került sor a cím kihirdetésére.
A szentszéki ENSZ-megfigyelő Genfben: Mindenkinek hozzá kell jutnia a gyógyszerekhez
A Millenniumi fejlesztési célok megvalósítására tett erőfeszítések dacára több millió ember helyzete nem javult – állapította meg felszólalásában Ivan Jurkovič érsek, szentszéki ENSZ-megfigyelő Genfben, a Szellemi Tulajdon Világszervezete állandó tanácsának…
Elhunyt Joachim Meisner bíboros
Joachim Meisner váratlanul, Bad Füssingben töltött szabadsága idején békésen, örökre elaludt – tájékoztatott a kölni érsekség július 5-én, szerdán. Meisner bíboros huszonöt éven át volt Köln érseke. 83 éves volt.
Hat idősotthont vett át az államtól a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
A kormány döntése nyomán július 1-jétől hat bentlakásos idősotthont vett át az államtól a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az intézményekben összesen több mint 480 idős ember él.
Zaccaria Szent Antal
Zaccaria Szent Antal Máriára, a barnabiták kongregációja alapítójára emlékezünk liturgikus emléknapján, július 5-én.
Görögkatolikus családi napot tartottak a szerencsi Rákóczi-vár udvarán
Július 1-jén megtelt a szerencsi Rákóczi-vár udvara a görögkatolikus családi nap résztvevőivel, a rendezvényen jelen volt Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök és Kocsis Fülöp érsek-metropolita is.
