Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3307
Maggy, aki 52 ezer árván maradt gyermek anyja lett Burundiban
Marguerite Barankitse 1993-ban, a hutuk és tuszik közötti vérontások idején döntött úgy, hogy befogad néhány árván maradt gyermeket – 25 év alatt 52 ezerre nőtt az általa befogadott gyerekek száma.…
Ferenc pápa Twitter-üzenete március 13-án
A szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Az iszlám vallás kihívásairól tartottak előadást Szombathelyen
„Az iszlám vallás kihívásai a mai világban” címmel tartott előadást március 7-én Merkli Ferenc teológiai tanár a Martineum Felnőttképző Akadémián, Szombathelyen.
Megáldották az esztergomi szegényházi kápolnát
Március 8-án délután Székely János esztergom-budapesti segédpüspök megáldotta a Szűz Mária bemutatása tiszteletére szentelt esztergomi szegényházi (fogadalmi) kápolnát, amelyet széles körű összefogással sikerült felújítani.
Tizedik alkalommal rendeztek Jakab Antal-emléknapot Kilyénfalván
A néhai erdélyi püspök születésének évfordulója alkalmából idén március 10-én, immár tizedik alkalommal rendezték meg a Gyergyói-medence általános iskolás diákjai számára a Jakab Antal-emléknapot a Hargita megyei Kilyénfalván.
Huszonöt éve szolgál Brieber László Balatonszentgyörgy plébánosaként
Március 8-án, szerdán este ünnepi szentmise keretében adott hálát Brieber László huszonöt éves balatonszentgyörgyi szolgálatáért.
Lelki hétvégét tartott Budapesten a Cor et Lumen Christi közösség
A Cor et Lumen Christi karizmatikus közösség lelki hétvégéjét március 11–12-én tartották a budapesti Folyondár Sport- és Táncközpontban. A találkozó második napján Erdő Péter bíboros, prímás Ferenc pápa megválasztásának negyedik…
Bódi Mária Magdolna boldoggáavatási ügyéről nyilatkozott Szakács Péter püspöki delegátus
Március 10-én a Vatikáni Rádió interjút készített Szakács Péter tapolcai plébánossal, püspöki delegátussal Bódi Mária Magdolna vértanú munkáslány életéről és boldoggáavatási ügyéről.
Ferenc pápa a párbeszéd fontosságáról beszélt egy olasz segélyvonal önkénteseinek
A párbeszéden keresztül közeledünk a másik szükségleteihez és építjük a valódi kommunikáció hídjait. Így buzdította Ferenc pápa március 11-én egy olasz telefonos segélyvonal (Telefono Amico Italia) önkénteseit, akikkel a szolgálat…
„Ismerem az üres pillanatokat is” – a Die Zeit német hetilap interjúja Ferenc pápával
A szentatya február végén vatikáni otthonában, a Szent Márta-házban találkozott a német újságírókkal, akikkel hosszasan elbeszélgetett. Érintette többek között a papi hivatások hiányának, a női diakonátusnak, a hit válságának, az…
