Mai evangélium – 2021. március 19., Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
Posted in: Magyar KurírHogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 1,16.18–21.24a
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 1,16.18–21.24a
A Vigilia folyóirat közösségi oldalán megjelent bejegyzést közöljük.
Marton Zsolt váci megyéspüspök vette át tavaly decembertől a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottságának vezetését. Március 19-én a magyar Egyházban szentmisével nyitják meg a Ferenc pápa által meghirdetett Amoris laetitia-családéve…
Szent József ünnepén, március 19-én pénteken tematikus nappal jelentkezik a Mária Rádió Szent József apaságát, erényeit állítva a középpontba.
Tegnap, március 17-én volt az írek nemzeti ünnepe, Szent Patrik napja. Ebből az alkalomból képválogatással emlékezünk Írország szépséges kolostoraira.
Shakespeare mindenkinek mond valamit, mindig korszerű, mindig aktuális. Március 18-án, csütörtökön kétnapos online konferencia kezdődött a témában, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Angol-Amerikai Intézete szervez a Visegrádi Alap támoga…
A nagyváradi püspöki palota dísztermében, a járványügyi szabályok betartásával szervezte meg március 16-án kedden éves nagygyűlését a Caritas Catolica Egyesület. A megbeszélés fő témája a múlt évi pénzügyek ellenőrzése és a mérleg ismertetése volt, ill…
Tíz éve kezdődött a polgárháború Szíriában. Mario Zenari bíboros, apostoli nuncius szavai szerint ma is kétségbeejtő helyzetben él a lakosság. Daniele Rocchi, a SIR hírügynökség munkatársa kérdezte a bíborost, aki többek között a Nyitott kórházak proje…
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Felföldi László pécsi megyéspüspök Szekszárdon, a belvárosi Urunk mennybemenetele-templomban tart nagyböjti triduumot március 19-én, 20-án és 21-én 17 órától. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a főpásztor katekéziseit online követhetik a hívek …