Mai evangélium – 2021. március 16.
Posted in: Magyar KurírHogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 5,1–16
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 5,1–16
Bíró László katonai ordináriusi címéről való lemondását elfogadva Ferenc pápa 2021. február 18-án Berta Tibort, a Katonai Ordinariátus általános helynökét nevezte ki a szervezet püspökévé. Az új ordináriussal ezután beszélgettünk az ordinariátus kialak…
A debreceni Szent Anna-székesegyház orgonájának felújítási munkálatai során sor került az elektronika, a játszóasztal és az új regiszter, a Trompete real, valamint a 3. manuálba beépítendő új regiszter, az oboa beépítésére.
Raniero Cantalmessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka március 12-én délelőtt a vatikáni VI. Pál aulában megtartotta a Római Kúria tagjai számára harmadik prédikációját Ti mit mondotok, ki vagyok én? Jézus Krisztus valóságos Isten címmel….
Száz év – tíz vers. Pilinszky János születésének centenáriumára készülünk. Tíz vershez közelítve keressük az életmű sarokköveit. A második vers, melyhez közelebb lépünk, a Pedig című, a Kráter kötet második darabja. Kulcsszava, mely alapfogalma a Pilin…
Luzineia Santos Brazíliából, Rio de Janeiróból érkezett hozzánk. A Katolikus Shalom Közösség tagja. 2013 óta szolgál külföldi misszióban, 2017 februárja óta él hazánkban.
Könyvespolcomon kincs. Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötete, Gyulai Líviusz linómetszetével a címlapján: a fájdalmas anya halott fiát tartja az ölében. Olykor-olykor kezembe veszem az 1976-ban második kiadásban megjelent archaikus né…
Könyvespolcomon kincs. Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötete, Gyulai Líviusz linómetszetével a címlapján: a fájdalmas anya halott fiát tartja az ölében. Olykor-olykor kezembe veszem az 1976-ban második kiadásban megjelent archaikus né…
Az absztrakt koncertzene érdekli, de filmzenéket is ír, sőt jelen van a keresztyén könnyűzenei életben is. Gyülekezete kórusának oszlopos tagjaként előfordult már vele, hogy a saját darabját énekelte egy fellépésen. Ismerjék meg a szakrális zene sokold…
Bada Márta Balázs János-díjas roma festőművész Jézus szenvedéstörténetét tizenhat stációképen megjelenítő tematikus sorozata először 2019-ben volt látható a budavári Mária Magdolna-toronyban. A teljes képsorozat most először tekinthető meg virtuális té…