Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3863
TŰZ evangelizációs találkozót rendeztek fiataloknak az Urániában
Április 9-én délután tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban az ifjúsági TŰZ találkozót több közösség összefogásával, valamint Erdő Péter bíboros áldásával és támogatásával. Az összejövetelen fiatalok tettek tanúságot Jézus Krisztusba vetett…
Ferenc pápa: Nincs szent múlt nélkül, és nincs bűnös jövő nélkül!
Április 13-i, szerdai katekézisében Ferenc pápa Máté apostol meghívása alapján Istennek arról a kéréséről elmélkedett, hogy „irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. A Szentatya katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Fiataloknak hirdet zenei pályázatot az MKPK Ifjúsági Bizottsága
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága dalpályázatot hirdet új gitáros ifjúsági énekek írására.
Közönségtalálkozót tartott Székesfehérváron a Katolikus Rádió
A székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban vették fel a Magyar Katolikus Rádió „Délutáni találkozás” című műsorát április 11-én. A beszélgetésben részt vett mások mellett Spányi Antal megyéspüspök.
Hiánypótló konferenciát rendezett a Római Magyar Akadémia az örök város nemzeti templomairól
Április 8-án egész napos konferenciát rendeztek a Római Magyar Akadémián „Templomok és nációk Rómában a pápák világi hatalma alatt: Skandináviától a Balkánig a 15. századtól a 18. századig” címmel. Az…
Az isteni irgalmasság ünnepe a debreceni domonkos templomban
A debreceni Szent László domonkos templomban április 3-án, az isteni irgalmasság ünnepének délutánján a hagyományokhoz híven imaórát tartottak. Az ünnep vendége Hofher József jezsuita szerzetes volt.
A pápa a béke és a párbeszéd hírnökeként érkezik Grúziába és Azerbajdzsánba
A Szentszék hivatalosan április 9-én jelentette be a hírt, hogy Ferenc pápa két utazást tesz a Kaukázus térségében a következő hónapokban: Örményországba és Azerbajdzsánba látogat. Mindkét ország áldást és bátorítást…
Segítő attitűd és katekézis – hitoktatói továbbképzés a Szeged-Csanádi Egyházmegyében
Április 9-én a szeged-alsóvárosi ferences rendházban tartották a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája által szervezett hitoktatói továbbképzést. A rendezvény célja a szakmai alkalmon túl a találkozás és a hivatásban való megerősítés…
A londoni Globe Színház bemutatja a Hamletet a Vatikánban
Április 13-án, szerdán a londoni Globe Színház „utazó előadása”, a Shakespeare születésének 450. évfordulója alkalmából két évvel ezelőtt bemutatott Hamlet a vatikáni Palazzo della Cancelleria épületében kerül színpadra. A Vatikáni…
Jeney Gábor kecskeméti plébános lett a Máltai Szeretetszolgálat dél-alföldi régióvezetője
Jeney Gábort, a kecskeméti főplébánia plébánosát választották régióvezetőnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Régiójának áprilisi küldöttgyűlésén.
