Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3896
Ferenc pápa: Isten valóban feláldoz értünk mindent!
Március 23-án, nagyszerdán a Szentatya a szent három nap jelentéséről elmélkedett. Hangsúlyozta: húsvétkor az válik nyilvánvalóvá, hogy Isten végtelenül szeret mindannyiunkat, nekünk viszont engednünk kell, hogy az ő irgalmas szeretete…
Krakkó várja a magyar fiatalokat – beszélgetés az Ifjúsági Világtalálkozó hazai szervezőivel
Március 23-án megnyílt a nyári krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra (IVT) való regisztráció a magyar fiatalok számára. Gábor Miklós, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodaigazgatója és Kámán Veronika, a bizottság munkatársa tájékoztattak az…
Ferenc pápa Twitter-üzenete március 23-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Keresztútjárás a bécsi Pázmáneumban
Március 18-án, pénteken a bécsi magyar közösség szentmisével és keresztútjárással készült húsvét ünnepére a Pázmáneumban.
„Tesz-Vesz Tavasz” – programsorozat önkéntes fiataloknak a Szeged-Csanádi Egyházmegyében
Március 7. és 13. között immár kilencedik alkalommal rendezték meg a „Tesz-Vesz Tavasz” elnevezésű programsorozatot a Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodájának munkatársai. A program az egyházmegye területén háromezer önkéntes fiatalt mozgatott…
A szatmári fiatalok keresztúti ájtatossága – KÉPRIPORT
Március 20-án, virágvasárnap keresztúti ájtatosságot tartottak a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.
Kongóban megöltek egy asszumpcionista szerzetest
Március 20-án, vasárnap éjjel a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, Észak-Kivu tartományban fekvő Vitungwe-Isale faluban lelőtték Vincent Machozi asszumpcionista szerzetest.
Megjelent Mindszenty József bíboros Vatikánnal folytatott levelezése
Somorjai Ádám és Zinner Tibor „A Szabadság térről Washingtonon át a Vatikánba – és vissza” című könyve Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek követségi levelezését tartalmazza az Apostoli Szentszékkel 1956…
Koncert és keresztút Márton Áron emlékére
A Márton Áron-emlékév keretében és a Magyarság Háza szervezésében tartottak nagyböjti hangversenyt március 19-én Budapesten. A koncerten fellépett a vajdasági Musica Humana kamarakórus, illetve a kolozsvári Szent Cecília kórus.
Elindult a jelentkezés a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra
Már elérhető a honlapról az a jelentkezési rendszer, amelynek segítségével a magyar fiatalok regisztrálhatnak a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra.
