Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3901
Névadója ünnepén tartotta születésnapját a debreceni Szent József-gimnázium
A Debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte 2016. március 19-én, védőszentjének ünnepén. Az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc megyéspüspök mutatta be.
Ferenc pápa részvétét fejezte ki az oroszországi repülőszerencsétlenség miatt
A Szentatya az orosz állami vezetőknek küldött táviratában fejezte ki részvétét a repülőszerencsétlenség áldozatai hozzátartozóinak.
Még lehet jelentkezni a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely húsvéti lelkigyakorlatára
A nagyhéten nagycsütörtöktől, március 24-étől ismét megnyílik a szentkúti kegyhely a lelkigyakorlatozók számára, hogy a ferences közösségeknél megszokott liturgikus hagyományba bekapcsolódva emlékezhessenek meg Krisztus haláláról és ünnepelhessék feltámadását.
Ferenc pápa üzenete a XXXI. ifjúsági világnapra
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)
Interjú Szilágyi Gáborral, a hajdúdorogi görögkatolikus oktatási központ igazgatójával
Szilágyi Gáborral, a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatójával a Hajdú Online készített interjút az intézmény életéről, az ott folyó szakmai munkáról.
Klimo György éremgyűjteménye – Az éremtár kirablása
Klimo György a 18. századi Pécs kultúrapártoló püspöke: nemcsak könyvtárat hozott létre, de éremgyűjteménye is híres volt. A Klimo-éremgyűjtemény sorsát végigkövető cikksorozatunk harmadik, befejező része az éremtár kirablásáról szól.
Otthontalan fiatalokról gondoskodnak a szaléziak Dublinban
A „Don Bosco Care” (Don Bosco Gondozóközpont) az írországi Dublinban működő szaléziak és önkéntesek vezette jótékonysági szolgálat, amely biztonságos, gyógyító otthont kínál olyan gyerekeknek, akik nem élhetnek a saját családjukban.
Nagyböjti kalendárium – március 21., nagyhétfő
Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Egy római gyermekkórházban mutatták be Ferenc pápa könyvét
A „L’amore prima del mondo”, magyar nyelven „Kedves Ferenc pápa!” címmel megjelent könyv példányait személyesen dedikálta a Szentatya a Vatikán által fenntartott Bambino Gesú Gyermekkórház részére. A kötetet március 10-én…
Ferenc pápa: Isten neve irgalmasság
A kötetben Andrea Tornielli Vatikán-szakértő beszélget Ferenc pápával az irgalmasságról, amely a Szentatya számára Jézus legfontosabb üzenete, papi, főpásztori és egyházfői szolgálatának az alapja. A könyv 82 országban jelent meg,…
