Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 3915
Ferenc pápa a Rota Romana továbbképzés résztvevőihez: Gyors és hatékony eljárást!
Szakmai továbbképzést tartottak a héten a Rota Romana, a Szentszék rendes fellebbviteli bírósága szervezésében az új házassági eljárásról és az úgynevezett super rato, vagyis felmentési eljárásokról. A pápa zárt ajtók…
A tervezett ütemben halad a veresegyházi Szentlélek-templom építése
Több százan vettek részt péntek délután a veresegyházi római katolikus plébániánál tartott ünnepi eseményen, amelyen az épülő Szentlélek-templom toronysisakját emelték a helyére – tájékoztatta a szerkesztőséget Petneházy András, az egyházközség…
Korrajz Temesvár múltjából – megjelent Both Ferenc piarista szerzetes emlékirata
A budapesti Piarista Gimnázium tanácstermében mutatták be március 11-én Both Ferenc SchP, egykori temesvári iskolaigazgató „Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885–1935)” című könyvét.
A pápai lelkigyakorlat tizedik elmélkedése: Isten működik kapcsolatainkban
Isten családias közelségére emlékeztetett Ermes Ronchi a Ferenc pápának és a Római Kúria tagjainak tartott utolsó elmélkedésében Aricciában. A nagyböjti lelkigyakorlat március 11-én, pénteken délelőtt ért véget a Róma közeli…
Ferenc pápa: A szeretet nem szavakból áll, hanem tettekből és szolgálatból!
A március 12-én délelőtt tartott szentévi általános kihallgatáson a Szentatya folytatta katekézissorozatát, amelyben az irgalmasság témáját biblikus szempontból járja körül. A mai alkalom témája az irgalmasság és szolgálat kapcsolata volt…
Spányi Antal püspök volt a székesfehérvári Felsővárosi Közösségi Ház vendége
Bakonyi István irodalmár hívta beszélgetésre Spányi Antal megyéspüspököt Székesfehérváron, a Felsővárosi Közösségi Házba március 8-án. Az est házigazdája a böjtről, a szent három nap liturgiájáról, a húsvéti készületről kérdezte vendégét.
Az irgalom kettőssége
Nagyböjt 5. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 8,1–11)
Raniero Cantalamessa negyedik nagyböjti prédikációja: házasság és család
A Pápai Ház prédikátora, Raniero Cantalamessa pénteken reggel megtartotta negyedik nagyböjti elmélkedését az Apostoli Palota Redemptoris Mater-kápolnájában. Elmélkedésében a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciójának a házasságot és…
Új főszerkesztő az Új Ember élén
Március 12-től Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője veszi át az Új Ember Szerkesztőség és Kiadóhivatal vezetését.
Rangos kerületi elismerésben részesült Hollai Antal plébános
Hollai Antal († 2014) pápai káplán, egykori esztergomi spirituális, címzetes apát, esperes, albertfalvi plébánost a XI. kerületi Újbuda Önkormányzata „Pro Communitate Újbuda posztumusz” díjban részesítette március 15. alkalmából.
